A hatékony IT menedzsment minimális befektetéssel maximális hasznot nyújthat a vállalatoknak

A technológia fejlődése az elmúlt évtizedben a hazai kkv-k számára is jelentős változásokat hozott. Azzal, hogy a vállalati informatika ma már az üzleti folyamatok elengedhetetlen részévé vált, a legtöbb vállalat életében az IT menedzsment szerepe is jelentősen megnőtt. Ettől függetlenül máig még kevés hazai cég ismerte fel fontosságát, pedig a hatékony IT menedzsment növeli a […]
Vállalati felhőrendszer napi egy kávé árából? Lehetséges!

Ideje, hogy ne kiadásként, hanem termelőeszközként tekintsünk a cég informatikájára Habár minden eddiginél gyorsabb ütemben dübörög a digitalizáció, mégis sok cég anyagi okok miatt nem használ felhőrendszereket. Pedig, ha a a munkatársak mindennap megisznak egy kávét az irodában, már az is több kiadást jelenthet a cégnek, mint a vállalat informatikai rendszere. Míg az energia, géppark […]
Válasszuk ki együtt vállalatod felhőrendszerét!

Legyen szó Google vagy Microsoft felhőről, mi mindkettőben otthon vagyunk! Mi az iSolutions-nél már több mint 15 éve foglalkozunk vállalati informatikával és működünk országszerte rendszergazdaként közel 200 ügyfelünknél. A fennállásunk kezdete óta hiszünk abban, hogy azáltal válhatunk a piac értékes szereplőivé, ha szakértői objektivitással állunk az informatikához, és törekszünk minden rendszer átfogó és alapos megismerésére. […]
A mesterséges intelligencia hatásos fegyver lehet a felhőháborúban

Ki nyeri meg a Google és Microsoft párviadalát? Idén is komoly küzdelem folyik a világ két legnagyobb technológiai vállalata között a felhasználókért, melynek legújabb fordulata a Microsoft nemrég bejelentett ChatGPT (OpenAI) fejlesztése és piaci bevezetése volt. Mivel a mesterséges intelligencia már évek óta lázban tartja a technológiára nyitott közönséget nem csoda, hogy a világsajtó hetek […]
Megfizethető űrtechnológiával fejlesztjük ügyfeleink informatikáját!

Itt az idő, hogy a hazai kkv-k is kiaknázzák Elon Musk Starlink technológiájának előnyeit A gyenge internetkapcsolat miatti kellemetlenségeket senkinek nem kell bemutatni, és bár az informatika az elmúlt 5 évben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, az említett probléma rengeteg embernek okoz bosszúságot napjainkban is, legyen szó akár magáncélú, akár üzleti felhasználóról. A jó hírünk az, […]
Hogyan lehet irodai csapatod még hatékonyabb 2023-ban? Ezzel az egyszerűen elsajátítható készséggel akár 2-3 órát is spórolhatnak a munkatársak naponta!

Egy irodista élete gyakran számokból és különféle adatokból áll, hisz nyilvántartásokat, listákat, elszámolásokat vezet, erre pedig majdnem mindenki valamilyen táblázatkezelő programot használ. És bár az erre fejlesztett rendszerek már több évtizede gazdagítják az irodai munka eszköztárát, a felhasználók 80%-a még mindig csak alap szinten alkalmazza ezeket az ennél jóval összetettebb programokat. Pedig rengeteg időt és […]
Tízszer hatékonyabban irányít az a vezető, aki megfelelően használja a digitális rendszereket

A lemorzsolódás veszélyével néznek szembe azok a cégek, ahol a vezető még mindig analóg módszerekkel menedzseli a munkatársakat A rohamos digitalizáció és az információk villámgyors áramlásának idején egyre inkább lemorzsolódnak azok a vállalkozások, amelyek nem tudnak alkalmazkodni a változó környezethez. Ez vezetői szinten is kiütközik: egyre többen ütköznek abba a problémába, hogy az eddig jól […]
Egy rendszer mind felett – Intsünk búcsút az átláthatatlan Excel táblázatok és kaotikus e-mail fiókok korának hatékony CRM-mel

A legnagyobb és leggyorsabban növekvő vállalati alkalmazásszoftver-kategóriára fordított világszintű kiadások 2027-re várhatóan elérik a 114,4 milliárd USD-t, a hazai cégek azonban nagy többségben még mindig nem fedezték fel a benne rejlő potenciált. Pedig a rendszer bármilyen méretű vállalatnak segíthet az üzleti növekedés előmozdításában, és különösen előnyös lehet az olyan kis- és középvállalkozások számára, ahol gyakran […]
Itt dől el a verseny a magyar kkv-k között

Már rövidtávon is a digitális átalakulás lesz a cégek versenyképességének a kulcsa A digitális fejlettség vált a magyar vállalkozások versenyképességének legfontosabb mozgatórugójává a pandémia alatt. A helytől független munkavégzés és munkakultúra kialakítása tartósan a cégvezetők prioritási listájának elejére került, és egyre többen kezdték el stratégiai szinten kezelni a felhőalapú megoldásokat. „Azok a cégek, akik képesek […]