Vállalati felhő… őszintén, kinek jó ez?
2018. február 15.
Informatikai üzleti modell – titkok nélkül
2018. február 27.

Informatikai fekete lyuk a kkv-galaxisban

Egy kisvállalkozásnál nem sokra megyünk, ha nincsenek fixen leosztva a feladatok. Kezdve attól, hogy ki vezeti a számlázási osztályt, ki tartja a kapcsolatot a takarító céggel, egészen odáig, hogy ki locsolja az irodai növényeket. Egy dolog mégis valahogy mindig kimarad: ki tart rendet a fájlmappákban? Hogy kinek a feladata lenne elvégezni ezt a „piszkos” munkát? A válaszom talán megdöbbentő lehet….

Amikor új ügyféllel találkozom, és először vagyok terepfelmérésen, mindig felemás benyomásaim vannak. Egyrészt ülök egy otthonos kisvállalkozó irodában, legtöbbször egy összehangoltan dolgozó csapat mellett, pörgős, vidám hangulatban. Itt minden flottul megy – könyvelhetem el. Aztán megnézem a vállalati információs rendszert… és valahogy mindig gyerekkorom kalandos meséje, A dzsungel könyve jut eszembe.

Főtér – nem csak városoknak!

Ez a furcsa ellentmondás általában nem a vállalkozás nemtörődömségéből fakad. Ennél egyszerűbb a dolog: senki nem volt, aki kitalálja, hogy a dolgoknak hol a helye. Egy szerveren jó esetben könyvtárakban tartjuk a dolgokat, de lehet, hogy valahol ez sincs megtervezve, vagy már elavult a mappastruktúra, nem szívesen használjuk. Egy a lényeg: a vállalati informatikai rendszerben is

legyen egy virtuális főtér, egy igazi központ, ahová minden adat befut és mindenki eléri.

A vállalati információs rendszerrel töltött mézeshetek nyertese pedig….

nem más, mint a rendszergazda! Nem, ezt a nemes feladatot soha nem az ügyvezetőnek, a titkárnak, vagy épp a kereskedelmi vezetőnek kell megnyernie! Hallom néha rendszergazdáktól, hogy a magyar kkv-k rendetlenül tartják az adataikat – én pedig rendre rávágom, hogy persze, hiszen a te dolgod lenne kitalálni a rendszert, amibe „pakolhatnak”! Sokan félnek ettől, vagy elegánsan felülkerekednek a problémán, mert azt gondolják, ez nem vág a szakmába. Az én hitvallásom ellenben az, hogy mi az informatika, ha nem ez?

Az élvezhető minimum

Ha egy magyar kisvállalkozás már felismeri a problémát és felkeres minket, onnantól már könnyű a dolga. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor ráébredünk, hogy márpedig téligumit veszünk a járgányra, mert ez a minimum, amit meg kell tennünk… Első lépésként megnézzük a vállalati informatikai rendszer állapotát: mi az, amiből főzhetünk. Ha teljesen értelmezhetetlen, amit találunk, akkor

kétféle bevált módszert ajánlunk az ügyfélnek: a szervezeti egység alapú rendszert, amikor például a vállalat osztályainak lesz egy-egy alrendszere, vagy a folyamatalapú rendszert

amikor ügyfelenként kerülnek külön helyre az ajánlatok, számlázások, és így tovább.

Ez egy gyönyörű vállalati kultúra kezdete…

Nem tűnik nagy dolognak, ugye? Ha így látjuk, az azért lehet, mert nem is az. Az egésznek leggyakrabban az az akadálya, hogy közvetítés hiányában nincs kommunikáció a rendszergazda és a kkv-dolgozók között: a rendszergazdák oldaláról a „…hát nem kell ezeknek jelszó?” , a dolgozók részéről pedig a „Mióta nekünk dolgozik, és nem kapunk jelszavakat…” szólamok dübörögnek párhuzamosan, és egyik sem hallja meg a másikat. Pedig mennyivel kényelmesebb így a munka! Elvégre nem hívhatjuk fel mindig a kollégát, hogy hová tetted ezt és ezt a fájlt… Ha azonban már kicseng a kétségbeesett hívásunk, és az iSolutions csapat veszi fel, akkor az idegesítő problémából néhány meeting után informatikai termelőeszköz válik.

KAPCSOLAT