Nem tudják, mi az a felhő, de kell nekik

Néhány éve még összerezzentek a cégvezetők a felhő szó hallatán. Tudták, hogy valami informatikai fogalom, nagyjából az is megvolt nekik, hogy nem a számítógépen tárolódnak az adatok. Itt aztán meg is állt a történet, és nagy részük maradt az asztali gépnél és a pendrive-nál.

Aztán jött 2020. március és minden megváltozott. De mi történt valójában? Hogyan fordíthatjuk le a „digitális transzformáció” jelenséget a magyar KKV-k szintjére? Egyáltalán, tanultak-e bármit a cégvezetők a pandémia üzleti hatásaiból? Több oldalról is körbejártuk a kérdést az iSolutions szakértőivel.

Az informatika és a cégvezető viszonya megváltozott

Eddig sok cégvezető nem tudta értelmezni, hogy mi az informatika szerepe. Tökéletesen elboldogultak egy asztali géppel, egy nyomtatóval és egy beugrós szakival, aki konyított valamit az informatikához.

A járványhelyzet szembesítette a vezetőket azzal, hogy IT nélkül nem tudnak létezni. Ma már szinte egy lépést nem tudnak tenni anélkül, hogy ne találkoznának informatikával. Megértették, hogy az IT-val foglalkozni kell, és kezdik egyre komolyabban venni.

Sőt, ami talán a legfontosabb:

A döntéshozók rájöttek, hogy nem maradhatnak le informatika terén, mert ha ismét jön egy kritikus helyzet, akkor versenyhátrányba kerülnek.

Felhő – ellenségből szövetséges

Korábban a felhő egy furcsa, megfoghatatlan képződmény volt a vezetők számára, amit egyszerűbb volt a szőnyeg alá söpörni. Mi történik a pandémia óta? Telefonálnak, hogy felhőt akarok.

Még mindig nem igazán tudják, hogy mi az, de az már világos nekik, hogy ez jelenti a vállalkozásuk számára a túlélést.

Sok kisebb vállalkozást is vonz a felhő, mert szeretnének kulturáltan, hatékonyan működni. Az unalomig ismételt távmunka-hatékonyság-együttműködés hármast összekapcsolták a felhőszolgáltatásokkal az emberek.

Mi a helyzet a rendszergazdákkal? Sokan közülük riválist láttak a felhőben, ami elveszi a munkájukat, csökkenti a szerepüket, és viszonylag új technológia lévén sok tanulással jár. A COVID ezt a viszályt is kisimította. Az informatikusok megbarátkoztak a felhővel, egyre jobban értik a működését, és azt is hozzá kell tenni, hogy az elmúlt időszakban elképesztően felértékelődött a rendszergazda szakma.

Beszélgessünk a felhőről? Kattints és foglalj időpontot!

A webkonferencia többé nem úri huncutság

Az informatikai ügyek mellett a járvány HR menedzsment szinten is új kihívások elé állította a vezetőket. Bevezessék a home office-t vagy ne? Hogyan tudják ellenőrizni a beosztottakat? Milyen munkarendben dolgozzanak, ha visszaáll minden a rendes kerékvágásba?

Az élet erre is megadta a válaszokat. A távmunka mint intézmény a továbbiakban nem kerülhető meg.

Egy vezető szeretheti vagy nem a home office-t, ha nem foglalkozik vele, akkor versenyhátrányba kerül – először a munkaerő-piacon, aztán az üzletben.

Hogyan változott a hatékonyság? Minden cég szeretne hatékonyan működni, illetve szeretné azt hinni magáról, hogy úgy működik. A pandémia erre is csattanós választ adott. Nézzünk 3 olyan területet, ahol egyértelmű hatékonyságnövekedésről beszélhetünk.

  1. Webkonferencia – Többé nem utazunk órákat a belvárosi dugóban egy 1 órás találkozó miatt, hanem összehívunk egy online meetinget. A webkonferencia már nem úri huncutság, hanem annyira természetes része a napi életünknek, mint az e-mail vagy a telefon.
  • Közösen szerkeszthető dokumentumok – Amikor az egyik kolléga Budapesten van az irodában, a másik meg a miskolci lakásának nappalijából dolgozik, akkor nehézkes lenne átkiabálni egymásnak. A valós időben, közösen szerkeszthető dokumentumok nem csak a távolságot győzik le, de a végeláthatatlan, időrabló e-mailezésnek is gátat szabnak, amikor a végén már senki nem tudja, melyik a havi riport utolsó verziója.
  • Chat – Régen a cégvezetők tűzzel-vassal irtották a chatet, ma pedig chaten szerveznek értekezleteket, ott kommunikálnak a kollégákkal.

Az adatbiztonságra már nem jut figyelem

A sok pozitív, előremutató változásnak sajnos van egy veszélyes „potyautasa”, akit úgy hívnak, hogy kiberbűnözés. A szabad és korlátlan munka közben koordinálatlanul küldünk személyes- és ügyféladatokat mindenfelé. Az ingyenes chates alkalmazásokban nincsenek védve az adatok, amiről a legtöbb vezetőnek fogalma sincs.

A másik probléma, amikor a gyerek számítógépéről lépnek be az irodai gépre. Óriási adatbiztonsági kockázat. Összekötik a védett rendszert a nem védettel. Mintha az utcán hagynák a kapukulcsot.

Összegzés

Informatikai fejlesztések nélkül hosszú távon egy cég sem sem lehet sikeres. A felhő új lehetőségeket adott, amiknek még a 10%-át sem használják a magyar vállalatok. Az irány jó, de sok edukációra van még szükség, adatbiztonsági téren különösen.

Bízd ránk az informatikát, jelentkezz ingyenes konzultációra!