Tudtad, hogy két kávé áráért a Google havi 200 GB tárhelyet biztosít Neked? A G Suite pedig még ennél is többet tud!

Tudtad, hogy két kávé áráért a Google havi 200 GB tárhelyet biztosít Neked? A G Suite pedig még ennél is többet tud!

Mindig is szerettem rendszerezni a dolgaimat. Emlékszem, amikor megtelt a digitális fényképezőm memóriakártyája, elővettem a kis hordozható winchestere(i)met és átmásoltam a képeket, hogy biztonságban tudjam őket és felszabadítsak némi helyet a még több fényképhez. Persze a hordozható winchester megtelt, és egy idő után vennem kellett még egyet. Aztán az is megtelt, és vettem egy újabbat.

Egyszer, mikor az egyik barátommal beszélgettem erről, megkérdezte, hogy van-e Gmail fiókom merthogy minden fiókhoz tartozik egy 30 GB-os Google Drive, amin azt tárolok, amit szeretnék – de ha bővíteni szeretném 200 GB-ra, az is potom pénzbe kerül.

Mindössze 1.090 forintba, hogy pontos legyek. Azóta az összes fényképet és dokumentumot a Google Drive-on tárolom, mindössze két kávé áráért.

És bár ez a lakosság számára (értsd: nem cégek részére) adott, a Google a vállalkozásokat sem felejti el, és nekik is létrehozott egy hihetetlenül kedvező szolgáltatást.

A kifejezetten vállalkozások részére kialakított G Suite nem csupán tárhelyet biztosít a rendszer felhasználóinak, hanem olyan, egymással is működő alkalmazásokat, megoldásokat nyújt, amelyek könnyen helyettesíthetik a drága (és sokszor túlbonyolított) szoftvereket, mint például a Microsoft Office programok.

A G Suite segít az adattárolásban és a -védelemben, így megbízhatóbbá és könnyebbé teszi mind a csapat-, mind pedig az egyéni munkát.

Tetszik amit fent olvastál? Válts Google-re!

A Google Téged és vállalkozásodat is még számos megoldással tudja segíteni. Érdekel hogyan? Beszélj Gondolatébresztőnkkel, aki minden kérdésedre választ ad!

Tetszett, amit olvastál? Kommentelj!

Rólunk

Van egy történet három ácsról, akik egy hajó belsejében dolgoznak. Megkérdezik mindegyiket, hogy mit csinál, és nagyon különbözően válaszolnak. Az első azt feleli, hogy kalapálja a fát egész nap. A második azt feleli, hogy hajót épít. A harmadik pedig úgy felel, hogy segíti felfedezni a világ még ismeretlen vidékeit. A tevékenységük azonos, de a motivációjuk, a hozzáállásuk, ahogyan a munkájukat végzik, egészen különböző.

Korábbi tartalmaink

Kövess minket Faceoobon!